Archive: ‘EGYÉB’



2011.

péntek, december 30th, 2011

Ez az év utolsó bejegyzése. Miről is szólhatna, mint egy kis összefoglalásról erről az évről. Nem voltam túl aktív a blogolás terén, de ígérem ezzel kapcsolatos lesz az egyik újévi fogadalmam. :)
Nagyon hosszúnak tűnt ez az év. Úgy érzem nagy utat tettem meg munka szempontjából is. Rengeteget tanultam, rengeteget fejlődtem, bár korántsem sikerült minden idei tervemet megvalósítani. Ennek ellenére elégedett vagyok, és a jövő évben ezeket mindenkeppen pótolni szeretném.
A munkaim 80%-a esküvői fotózás, így inkább ezzel kapcsolatban írnek pár sort, annál is inkább, mert ezekhez a munkákhoz fűződik a legszorosabb emlék és kapcsolat. Nagyon furcsa érzés volt az utolsó esküvő után visszagondolni, milyen volt az első esküvő ebben az évben, és mennyi minden történt azóta. Szakmailag és emberileg is rengeteget tanultam. És nagyon örülök annak, hogy nem csak megrendelőket, hanem sokakban barátokra tettem szert. Ezek a kapcsolatok számomra nagyon fontosak, mivel ez visszacsatolás is egyben, hogy szakmailag is jót csinálok, jó úton járok. Mindegyik esküvő más és más volt, mindegyik emlékezetes maradt számomra. Sok embert ismerhettem meg, fantasztikus élményekben volt részem, és ezt elsősorban Nektek köszönhetek, kedves – immáron volt – menyasszonyok és vőlegények. Remélem a jövő évben is hasonlóan sok jó dolog történik, és azt is, hogy jut időm ezt megosztani Veletek is! :)

Frissítés helyett: Slideshow-k

csütörtök, augusztus 11th, 2011

Egyre kevesebb reményt látok arra, hogy folyamatosan tudjam frissíteni a blogot munkáimmal. Ez egyfelől jó, mert rengeteg megrendelésem van, másfelől rossz, hogy nem jut időm arra, hogy bemutassam éppen milyen anyagon dolgoztam napokat, és leírni azokat az élményeimet, amik egy-egy fotózáshoz fűzhetőek. Remélem minél hamarabb tudok mutatni új képeket itt is, de addig is kövessétek Facebook oldalamat, illetve zenés slideshow-imat a Vimeo-n.

Amikor akasztják a hóhért

csütörtök, november 25th, 2010

Kedvenc esküvő fotósom Ben Chrisman esküvőjének videó részletét osztotta meg blogján. Párja egyben munkatársa is, hiszen mindketten fotósok és párban járnak az esküvőkre. Azon gondolkoztam vajon milyen elvárásai lehetnek saját esküvőjével kapcsolatban egy ilyen kaliberű fotósnak, akinek saját úgymond alkalmazott fotósai is vannak, de nevezzük inkább a cégéhez társult fotósoknak: /http://benchrismanblog.com/associateblog /.  Több száz esküvő után vajon milyen szintű esküvőt képzel el egy ilyen fotós, és milyen szintű szolgáltatásokat vár el az esküvőjén részt vevő szolgáltatóktól? Mindenesetre a videóssal biztos, hogy elégedett lehet, mert szerintem  ez a videó részlet fantasztikus, amit egyébként Vladimir Chaloupka készített.

Vízicsata

csütörtök, augusztus 19th, 2010

Nem nagyon volt időm megint úgy posztolni, hogy még aktuális legyen a dolog, a repülőnapról készített fotók publikálása is ez miatt maradt el. Ez most “csak” szinte egyhetes csúszással a kecskeméti vízicsata képei. Amikor készítettem a képeket az járt az fejemben, hogy nem is akkora hülyeség rendezni ilyen akciókat. A szervezőknek kellene szerezniük egy szponzort,  és témától, eseménytől függően reklámfelületté változtatni a résztvevőket. Könnyen eltudnám képzelni, hogy egy ilyen akciót egy jeges tea gyártó cég szponzorálna. A résztvevőkön Ice Tea-s póló, a hostessek pedig osztogatják az új ízesítésű teát. Bár tudjuk, szponzort találni ma Magyarországon nagy kihívás!:)


(tovább…)

Vihar után

szombat, július 3rd, 2010

(tovább…)

Csak úgy

vasárnap, június 27th, 2010

Olyan keveset sütött mostanában a nap, hogy muszáj feltennem pár régebbi napos képet:)

(tovább…)

Rajongani kell!

vasárnap, március 14th, 2010

Rég volt már az az idő mikor még személyesen is megtapasztaltam a rajongás adta felszabadult életérzést. Valahogy ez a késztetés, hogy megszállottan rajongjunk valamiért vagy valakiért elmúlik az emberből, sőt valakiben meg sem jelenik. Persze azért a legtöbb ember átélt már hasonlót, ha máskor nem is de gyermekként biztos. Ebből persze hamar ki lehet nőni, eltűnik az ember életéből, teljesen vagy éppen csak  átalakul egyfajta távoli megfigyeléssé. Mi mindenért rajonghatunk? Rengeteg mindenért, élő vagy élettelen tárgyért is akár, de jellemzőbb inkább az előbbi.  Egy híres sportolóért, egy színészért, egy “celebért”, egy zenekarért, egy íróért, Harry Potter könyvekért, termékekért, mint a Wii, a  Guitar Hero, vagy akár az Apple termékcsalád bármelyik tagjáért.

Egyik legnagyobb rajongást talán az énekesek, előadók, együttesek kapják. És vajon kiknek a legerőteljesebb az imádatuk a kiszemeltnek? Talán egyértelműnek tűnik, hogy a fiataloknak, azon belül is olyan 11-17 éves korosztálynak. Ezek a tini korban lévő egyének hajlamosak arra, hogy minden józanész nélkül csukott szemmel, megszállottan kövessék kedvencüket. Sokszor csak egy példakép kell nekik, egy ember, egy csapat, akit követhetnek, példát vehetnek róluk. Ha megvan a kiszemelt kedvenc, utána képesek minden lépését figyelemmel követni.  A legbefolyásolhatóbb célcsoport, amely főleg a média hatására formálódik. Ugyanaakkor kevés emberre hallgatnak, de azokra nagyon, talán túlságosan is. Hogy mi határozza meg, hogy éppen kit követnek? Mivel ebben a korosztályban kevesen vannak, akik ki akarnának lógni a sorból, inkább mindenki azt csinálja, amit a többiek. Azt a zenét  szereti, azt az együttest természetesen, amelyiket a másik is, amelyik épp a “trend”. Nagyon nagy befolyásoló tényezőkén jelenik meg az úgynevezett referencia csoport, amely jelen esetben az osztálytársak és a barátok, barátnők képviselnek. Legtöbbjük alkalmazkodni szeretne ezekhez a csoportokhoz, így egyúttal elsődleges mérvadójuk lesznek ők kedvencük megválasztásánál. Ezzel pedig erősítik azt a bizonyos  rajongótábort.

Amerikában és itthon is az a tendencia figyelhető meg, hogy egyre fiatalabb korú “tehetségeket” kapnak fel és indítják el karrierjüket.  Az ok talán az, hogy sokkal nagyobb odaadás övezheti. ha korban közelebb van a rajongókhoz és talán jobban is tudnak azonosulni az előadóval. Nézzünk csak pár példát, és ne lepődj meg, ha valaki ismeretlen lesz számodra, nekem is az még: Miley Cyrus, Jonas Brothers, Justin Bieber, Zec Efron, Vanessa Hudgens, Jesse McCartney és még lehetne sorolni. Csupa ismeretlen nevek, akik piszkosul fiatalok és Amerikában és Európában is hihetetlenül népszerűek a több milliós rajongótáborok körében.

Itthon is találunk példát erre a No Thanks, az Anti Fitness Club vagy épp Éder Krisztián vagy ahogy az emberek többsége ismeri SP személyében. Hangsúlyozom, ha ismeri! Mert ugye ő nála is az jellemző, hogy szinte csak a tinik ismerik és szeretik. Jómagam is csak pár hónapja ismerem, hisz engem sem tudott elkerülni az a rengeteg hírértékként beállított dolog vele kapcsolatban, ami a tévében és az interneten csöpög. Viszont ami elkerülhetetlen, hogy megemlítsek, hogy milyen szépen és tudatosan felépítették karrierjét. Legalábbis most nagyon megy neki az a bizonyos szekér.  Ma már több mindent el próbálnak vele adni, többek között saját ruhakollekciót. Rajongók nagy örömére persze, akik nem fognak tétovázni a vásárlással.

A leírtak csak az én meglátásom! Nyílván sok mindenben nincs igazam,  részben feltételezések, részben viszont tényekre épül. Természetesen ezek a feltételezések nem vetíthető rá az összes fiatalra!

És hogy miért kell rajongani? Nem kell, de jó, és hasznos. Persze nem annak aki rajong, hanem annak akiért vagy amiért rajonganak. A rajongásból pénz születik, nem is kevés! Marketing szemszögből vizsgálva ezek az észrevételek lehetőségeknek számíthatnak. Megfelelően bepozícionált termékkel, szolgáltatással, vagy akár egy személlyel elérhető az ezek iránti rajongás, mely fent említett jellemzőket vonhatják maguk után. De amíg a rajongás sötétebbik és tudattalanabb oldalán állok addig rajongásból nekem bőven elég a “Become a Fan” Facebook szolgáltatás.

Autó fotózás

kedd, november 17th, 2009

Ősz, falevelek, elhagyatott orosz laktanya, és egy Opel Vectra. Autó fotózás, de inkább csak próbálkozás volt ez, mert ezt is ki kell próbálni.

vectra-15

(tovább…)

Hamis a baba

péntek, augusztus 14th, 2009

Pár hete véletlen felfedezést tettem, mikor épp a Szolnoki Főiskola honlapjára tévedtem. Az oldal kezdőlapján található fotót látva először csak az újrafelismerés érzése kapott el, de aztán leesett, hogy én már láttam valahol a kezdőoldalon látható lányt. Mégha nem is élőben, de egy másik fotón biztos. Akkor beugrott, hogy szintén egy főiskola “arcaként”, méghozzá azon ahol én is folytatom tanulmányaimat.
Valahol hiba csúszhatott a rendszerbe, és ilyenkor a laikus ember elgondolkozik, hogy lehet egy diák egyszerre két főiskolai intézmény hallgatója, sőt egyszerre a reklámarca is. Persze arra már mindenki rájött, hogy ez a lány egyik főiskolának sem a hallgatója. Igen igen, rájöttünk már arra is, hogy ez a fotó és ez a lány természetesen egy Stockphoto adatbázisból való. De az a véletlen, hogy két nagyon hasonló főiskola pont ugyanazt a lányt választja ki reklámarcaként abból a hihetetlen nagy képadatbázisból, amikkel a képügynökségek rendelkeznek, az egy nagy baki.
Úgy gondolom ezeknek a képeknek az lenne lényegük, hogy minél hitelesebbek legyenek, így nem is értem mért nem az iskola hallgatóival készítenek prospektusokat, illetve képeket. Hitelesebb, kézenfekvőbb és nem hinném, hogy költségesebb megvalósítású lenne és így elkerülhető az ilyen és ehhez hasonló baki.

Nézzük csak a hasonlóságot:

krf vs szolf

Véletlen találkozás

hétfő, július 20th, 2009

Véletlen találkozás eredménye ezek a fotók. Ritkán van nálam “céltalanul” fényképezőgép, általában mikor nincsen, akkor kerülök érdekes helyzetekbe, mikor meg nálam van, sose. Ekkor épp nálam volt, mikor ez a teknős valami nagyobb útra indult, és az út közepén próbáltta megtenni távját.

teknos3

 

 

Üdvözlet Pekingből

szerda, július 15th, 2009

Egy nagyon jó barátom, aki kint él Pekingben lepett meg ezzel a videóval, melyben egy helyi leányzó mutatja körbe félpercbem a Madárfészket és a Vizes kockát.

Cseresznyeszezon – cseresznyeszedő gyerekek

hétfő, június 8th, 2009

cseresznye 2

cseresznye 1

Indulás

vasárnap, április 5th, 2009

Végre eljutottunk ide is, hogy elindulunk! Pár hónapja már, hogy arról kezdett el az agyam járni, hogy blogot kéne indítani. Azelőtt sose gondoltam volna, hogy én valamikor is arra adom a fejem hogy blogozzak. De az idő változik és megérett bennem a dolog hogy írjak. Fotós blognak készül, de ez csak az alapkoncepció és fő irányvonal, de ezen kívűl remélem sok minden más tartalommal is megtudom tölteni ezt a blogot. Tervek már vannak, és lesznek is, a hajó útra kész és elindulunk, és számítunk a sok utazóra is aki velünk tart.

 

All Images Copyright Székely György Photography | Blog Theme Created by LJP & SLR Lounge